Bezár

Az inVital magazin havonta megjelenő kiadvány, melynek minden számában több mint ötven kiemelt forgalmú termékeket ajánl kedvezményes áron a HerbaHáz.

Legfrissebb inVital akcióinkat az alábbi linken keresztül éri el:

InVitál 2012. május 2. - június 2.

 

 

 

 

InVitál
Tanulmány: kapcsolat lehet a feldolgozott húsok fogyasztása és a hasnyálmirigyrák között PDF Nyomtatás E-mail
2012. január 19. csütörtök, 11:43

Svéd kutatók megállapítása szerint kapcsolat van a feldolgozott húsok, például a szalonna és a szalámik fogyasztása és a hasnyálmirigyrák kialakulásának kockázata között - közölte a BBC hírportálja (www.bbc.co.uk)
Napi 50 grammal, nagyjából egy virslivel több feldolgozott hús rendszeres fogyasztása 19 százalékkal emelheti egy embernél a betegség megjelenésének valószínűségét, noha a hasnyálmirigyrák előfordulási aránya így is alacsony.


Korábban összefüggésbe hozták már a vörös és feldolgozott húsok fogyasztását a bélrákok gyakoriságának növekedésével, ezért Nagy-Britanniában például az új ajánlások szerint nem javasolják, hogy naponta 70 grammnál többet egyen egy felnőtt ezekből az élelmiszerekből.

A British Journal of Cancer című szakfolyóiratban közzétett tanulmányhoz 11 klinikai próba adatait elemezték, amelyekbe összesen 6643 hasnyálmirigyrákban szenvedő pácienst vontak be. Susanna Larsson kutatásvezető, a stockholmi Karolinska Intézet munkatársa csoportjával úgy találta, hogy az étrendben napi 50 grammal több feldolgozott hús 19 százalékkal, 100 grammal több pedig 38 százalékkal növelte meg a hasnyálmirigyrák kockázatát.
Mivel ennek a ráktípusnak nagyon rossz a túlélési aránya, Larsson szerint különösen fontos megérteni, milyen tényezők növelhetik kockázatát.

Forrás: MTI

 

 

A hozzászóláshoz regisztráció, vagy bejelentkezés szükséges

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com
Nádcukor-Mauritiusi
Nádcukor-Mauritiusi
Lágy Barna Nádcukor, 500g
Lágy Barna Nádcukor, 500g
Bio Nádcukor -Világos- 500 g
Bio Nádcukor -Világos- 500 g
Bio Nádcukor -Aranybarna- 500 g
Bio Nádcukor -Aranybarna- 500 g
Fokhagyma -E-vitaminnal kapszula 30 db
Fokhagyma -E-vitaminnal kapszula 30 db
Feketekömény olaj kapszula 30 db
Feketekömény olaj kapszula 30 db
Borágó magolaj E-vitaminnal kapszula 30 db
Borágó magolaj E-vitaminnal kapszula 30 db
Béta-Karotin E-vitaminnal kapszula 30 db
Béta-Karotin E-vitaminnal kapszula 30 db
Alfavit Omega 3 Halolaj tökmagolajjal
Alfavit Omega 3 Halolaj tökmagolajjal
Alfavit Omega 3 Halolaj kapszula 30 db
Alfavit Omega 3 Halolaj kapszula 30 db
Alfavit Omega 3 Halolaj fokhagyma olajjal
Alfavit Omega 3 Halolaj fokhagyma olajjal
Alfavit Omega 3 Halolaj borágó magolajjal
Alfavit Omega 3 Halolaj borágó magolajjal



Copyright © Bennovum Kft. Herbaház, Az egészség áruháza